Már többször említettem, hogy nem igazán bújom a
gyereknevelésről szóló könyveket. Jobban szeretem, a számomra hiteles szülők
véleményét, tanácsát kikérni. Ahol látom, hogy elveik valóban működnek. Igaz,
ez egy hosszú folyamat, és későn érő gyümölcs, hiszen igazándiból, hogy jól
végeztük e a munkánkat majd csak évekkel, évtizedekkel később láthatjuk igazolódni.
Ha olvasok ebben a témában könyvet, akkor egy picit szkeptikus
szemmel nézem. Nem, talán nem is ez a jó szó rá… Inkább azt mondanám, hogy
józanul olvasom! Úgy, hogy ismerem a saját elveinket, és ismerem a saját
gyerekeinket, és ezek alapján építünk be gondolatokat, tanácsokat a nevelési
szokásainkba.
Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindig könnyű a
gyerekek mellett az olvasás, mert sokszor “sajnálja” az ember a kis szabad
idejét ilyen modón felhasználni.
Éppen ezért gondoltam azt, hogy - egy sokadik nekifutásra
kiolvasott könyvből - kigyűjtöm a számomra legmeghatározóbb gondolatokat,
amelyek alapjaiban változtathatják meg a gyerekekről, és a gyereknevelésről
alkotott gondolatainkat. Vagy ha nem is változtatják meg, akkor még teljesebbé
tehetik!
A szülői házamban bukkantam erre a könyvre. És emlékszem, hogy
mindig, amikor elmentem mellette, akkor egy kissé (?) megvetően pillantottam
vissza rá a címe miatt: Fegyelmezz!
Megéri!
Na kössz, gondoltam, mert elképzelni sem tudtam, hogy milyen
“borzasztó” dolgokra taníthatja ez a könyv a szülőket.
Mostanra én is kézhez vettem, és habár nem értek minden egyes
mondattal száz százalékosan egyet, tényleg sok alapvető igazságot elrejthettem
a szívemben, ennek segítségével.
Ha csak egy valakinek támogatást jelent ez a bejegyzés, akkor
már megérte, hogy elkészítettem ezt a kivonatot!!
"A gyermekek az őszinte szeretet légkörében fejlődnek a
legjobban, amely ésszerű, következetes fegyelmezésre épül. Hihetetlen kárt
okozhat a visszautasítás, a gùny, a kritika, a harag. Azt tanulják,amire
tanítjuk őket. (…)
Ha azt akarjuk,hogy gyermekünk serdülőkorban elfogadja
értèkrendünket, akkor a korábbi években is mèltóaknak kell bizonyulnunk
tiszteletére. (…)
A fegyelmezés formáját úgy kell megválasztanunk, hogy értelmezzük
az adott magatartásformát (pl: a tekintélyünk ellen irányul vagy
"csak" egy gyermeki butaság: mondjuk eltör valamit). (…)
A gyermek dacos viselkedésének üzenetét, mindig meg kell fejteni
a szülőknek, mielőtt válaszolnának rá. Azok a legeredményesebb szülők, akik
bele tudják képzelni magukat a gyermek helyébe, azt látják, amit gyermekük lát,
az ő gondolatait gondolják, àtérzik érzéseiket. (…)
A serdülőkor, az azt megelőző időszak minden tanítàsának és
viselkedésének összesűrítése. (…)
Nem tökèletes gyerekeket kell "lètrehoznunk", az a
cèl, hogy abból a nyersanyagból amellyel kicsinyeink a földünkre èrkeztek
fokozatosan érett, felelőssègteljes, istenfélő felnőtteket formàljunk. (…)
Nélkülözhetetlen a szülöi melegség a (fizikai) fegyelmezés utàn,
mert így mutathatjuk meg, hogy a szülő a viselkedést és nem a gyermeket
utasítja el. A gyermek gyakran oda akar bùjni a szülőhöz, akinek meleg
szeretettel ès tárt karokkal kell várnia. Ebben a pillanatban nagyon őszintén
lehet beszèlni a kicsivel. Elmondhatjuk neki, mennyire szeretjük ès mennyire
fontos nekünk. Elmagyarázhatjuk miért fegyelmeztük, ès legközelebb hogyan
kerülheti el. Ezt a fajta kommunikációt nem tudjuk megvalósítani, ha sarokba
állítjuk vagy elvesszük a játékát. (…)
Ha a gyermeket úgy büntetjük, hogy például nem szólunk hozzá, őt
utasítjuk el ès nem a viselkedését, akkor megszűnik a biztonságérzete.
Mindkét oldalnak tisztelnie kell a másikat. A szülőknek szelíden
kell bánni gyermekük öntudatával, sohasem szabad lekicsinyelni, sem zavarba
hozni a gyermeket barátai előtt. Nem szabad kinevetnünk a gyermeket, ha ez
kellemetlenül érinti őt. Erős érzéseit és kéréseit, még ha bolondságok is,
becsülettel mérlegelnünk kell. Éreznie kell, hogy a szülei valóban törődnek
vele. (…)
A fenyítés célja, hogy reakciónk a gyermek javát szolgálja és
megfeleljen vétkének. A szülői nevelésben semmi sem helyettesítheti a
bölcsességet, és a tapintatot. (…)
A
kisgyermekek Istennel azonosítjàk szüleiket, különösen apjukat. Isten azt a
feladatot adta,hogy Őt kèpviseljük,azokban az években, amikor a gyermek
egyènisége kialakul. Életbevágóan fontos, hogy gyermekeinket megismertessük
Isten kèt fő tulajdonságával: felmérhetetlen szeretetével ès igazságosságával.
Bizonyos fokig attól függ, hogy mit tanitunk gyermekeinknek az Ùrról, ahogyan
szeretetből és fegyelmezésből példát mutatunk velük kapcsolatunkban. (…)
Nagyon fontos tudnunk, mikor alkalmazzuk a jutalmazást, és mikor
a büntetést. Időt kell szentelni az általunk kivánt viselkedés
megjutalmazására, mégha ez "csak" őszinte dicséret. A gyerekeknek
szüksége van az elismerésre, önbecsülésre. Amikor dicsèrünk, nevezzük nevén,
hogy mi tetszik (ne csak igy, hogy "jó voltàl", hanem pl, hogy
"ügyesen csendben maradtál mèg dolgoztam".) A szülők mindig keressék
az alkalmat, hogy őszintén, valós érdemért tudják dicsérni gyermekeiket, àm
kerüljék a hízelgést (a gyerekek könnyen felismerik, ha szavaink értelmüket
vesztik). (…)
A legjobban ùgy tudjuk a gyermekeknél elérni, amit akarunk, ha
együtt vagyunk velük, mielőtt fegyelmezési problémák lépnének fel -
szórakozzunk, nevessünk ès örüljünk együtt. Sok harcot el lehet kerülni a
barátsàg kiépitésével, sőt azt a vàgyat keltjük fel bennük, hogy örömmel
akarjanak otthon együttműködni.”
Dr. James Dobson – Fegyelmezz! Megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése